7.

Helloka, mint mondtam siettem a kövi résszel, és már dolgozom is az újabb adagon! Nem valami nagy szám, ezt már csak muszájból írom....

Minden bátorságomat összeszedve szálltam le a buszról és indultunk meg az iskola felé. Emlékszem minden reggelre, mikor Rosyval megálltunk az egyik közeli pékségnél, ahol a számunkra szőke herceghez hasonlító srác dolgozott. Én teljeséggel oda voltam érte. Minden porcikája tetszett rajta, kivéve egy kis zavaró tényezőt. Hogy mennyasszonya volt. Még pedig Rosy bátyjának, a barátnőjének a nővére. Soha sem szerettük azt a lányt, de mikor mindezt megtudtuk, még jobban megutáltuk. Ugyan is, elvette tőlünk a szerelmünket. Bár, ha jobban bele gondolok, Rosy-nak Mike csak a második szerelme volt, mert Harry volt a mindene. Még akkor is, ha egy tapló paraszt is volt.
Hiába nem akartam eljönni, és hiába vagyok ideges, akkor is kíváncsi vagyok kiből mi lett. Vajon mindenki az lett, amit nyolcadikos korában mondott, vagy teljesen más? Végül is, mi Rosy-val betartottuk a szavunkat és táncosok lettünk. Még pedig, híres táncosok, amik mindig is akartunk lenni.
Az osztályterem folyton miattunk volt rumlis. Napról napra újabb és újabb táncokat raktunk össze magunktól, amit természetesen soha sem adhattunk elő, sehol sem. A tanáraink nem voltak hívei az ilyesfajta táncnak. Mindig azt mondták, hogy egyszer még nagyon utálni fogjuk magunkat, hogy így ráztuk a seggünket folyamatosan. Aztán mikor megjöttek a felvételi lapok nyolcadikban, és minket felvettek London egyik legnevesebb tánciskolájába teljesen megváltozott a véleményük rólunk. És miért? Mert eddig még soha, senkinek nem sikerült a felvételin olyan jól sikerülnie, hogy a haladó osztályba kerülhessen. És mi ott tanultunk 4 évet. Az általánosban mindenki megszeretett minket az utolsó két hónapban. Mi voltunk a suli dicsőségei, de mi mind ezekre nagy ívben tettünk. Ugyan úgy jártunk suliba, ahogy előtte. Ugyan úgy minden reggel bementünk Mikehoz és vettünk egy egy pék sütit, aztán boldogan mentünk suliba, mert ránk mosolygott, amit bearanyozta a napunkat.

- Lou, te izgulsz? – fordult felém már az iskolánál Rosy, és hol engem, hol pedig az iskolát nézegette. Azért bármennyire is utáltam ide járni, hiányzik. Hiányzik a sok hülyeség, a csesztetés, és az, hogy szinte 8 évig egy család voltunk azzal a sok hülyével.

- Rettegek. Nem tudom mi vár ránk oda bent megint! – néztem mélyen a szemébe erre Ő elmosolyodott és megölelt. Jól esett a támogatása, és jó, hogy mindig itt van velem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy Ő mellettem van.

Lassú léptekkel haladtunk a jól ismert úton. Az osztálytermünk a lépcső tetején volt balra. Picike helyiség, de nekünk elég volt. Összesen csak húszan voltunk, ami szerintem családias volt.
Amint beléptünk minden tekintet ránk szegeződött.

- Jó napot! – köszönt nekünk a régi osztályfőnökünk. Amint rápillantottam egyszerűen leesett az állam. Carol tanárnő teljesen jól tartotta magát. Biztos vagyok benne, hogy már elérte a bűvös 6 X-et, de ahhoz képest nem néz ki annyinak. Szerintem volt pár műtéte.

- Jó napot, sziasztok! – köszöntünk egyszerre, majd leültünk az egyik székre, és csöndben figyeltük a többieket. Mindenki itt volt, kivéve 2 embert. Harryt és a régi legjobb barátját, Jamest.

- Örülök, hogy megérkeztetek ti is lányok – kezdett bele szónoklatába Carol, majd mindenkin végignézett és folytatta. – Egy emberrel sajnos már soha többet nem fogunk találkozni, ugyan is… - az ajtó nyitódott, így a tanárnő nem tudta befejezni mondandóját. Mindenki az új jövevényre figyelt, aki feszülős, fekete nadrágot viselt, egy fehér pólóval és egy piros kockás inggel. Haja össze-visszaállt, de ez teljesen kihangsúlyozta zöld szemeit, és kerek arcának barnaságát. Az nem lehet, hogy ennyire megváltozott.
Harry Styles teljes életnagyságban ott állt előttem. Rosy szája szétnyílt, ahogyan a srácot nézte, aki azt sem tudta hova tegye tekintetét. Szerencsétlent mindenki úgy bámulta, mintha éppenséggel Justin Bieber lépett volna be közénk. Pedig nem, csak egy tapló, aki megkeserítette az általános iskolás éveimet.

- Elnézést, hogy késtem. Folytassa csak! – mosolygott kedvesen, majd kabátját lehámozta magáról, és leült mellém. Illata egyből megcsapott, ami férfias volt és teljesen bódító.
Az nem lehet, hogy ez az ember, az, akibe barátnőm mindig is szerelmes volt. Nem lehet, hogy ennyire szívdöglesztően néz ki. Neki milyen vér folyik az ereiben? Félisten? Vagy micsoda? Nem értem. Mindig olyan csúnya volt. Oviban fogak nélkül, elsőben bili frizurával, ötödikben tele pattanásokkal és soványan. Most pedig, se pattanás, se rossz séró, tökéletes fogak, és izmos test.

- Szóval, mint mondtam egy ember már nem lehet sajna közöttünk. És ez szó szerint értetendő. James Marrinton 2 hete eltávozott az élők sorából – mondta szomorúan, mire mindenki egy hatalmas levegőt vett. Harry azonnal kiejtette telefonját a kezéből, és kétségbeesetten pillantott rám, majd mindenkire. Neki lehet a legrosszabb. A legjobb barátja volt egészen addig, míg el nem tűnt a gimi felétől és soha vissza sem jött. Gondolom nem is kereste, mert James rossz társaságba keveredett, ivott és cigizett. Teljesen megváltozott, mikor Hazza elment. Mindezt onnan tudom, hogy Nagyi abban az iskolában tanított németet. Másodfizetésnek nagyon jó volt.

- Ugye jól vagy? – fordultam felé, és kétségbeesetten néztem a fehér arcát. Ha most a múltban lennénk, szerintem nem kérdeznék tőle semmit, csak nézném, ahogyan szenved. Igen, tudom, hogy ez nagyon nagy szemétség, de Ő is annyiszor végignézte, az én szenvedésemet, akkor egyszer miért ne tehetném meg én is?
Csakhogy én nem vagyok ilyen, és nem sokkal később vizet nyújtok felé, amit elfogad.
Barátnőm hatalmasat könyököl az oldalamba, aminek hatására ugrok egy kisebbet, és gyilkos szemekkel pillantok rá. Most komolyan, mi baja van? Féltékeny vagy mi a fene? Mert ha az, akkor nagyon rosszul teszi, ugyan is otthon várja egy pasi, aki mellesleg a vőlegénye, és én úgy tudom, hogy szereti.

- Köszi….. – akad el hírtelen, én pedig azonnal kisegítem.

- Lou Wolter! – mondom büszkén, mire szemei megint kiakadnak és elismerően néz végig rajtam. Hát, igen. Az elöl deszka, hátul léc szöveget már nem mondhatja rám. Nincsenek szeplőim, eltűntek a ronda fogaim és le is fogytam egy kicsit. Teljesen megváltoztam, és ezt mind a karrieremnek köszönhetem.

- Na ne… Te aztán jó csaj lettél!

- Köszönöm – vigyorogtam idétlenül, majd Rosyhoz fordulta, aki még mindig durcásan ücsörgött mellettem és telefonját nyomkodta. Csak nem képzeli azt, hogy esetleg rámászok Harryre. Nekem Ő teljességgel lehetetlen lenne járás ügyileg. A nevemet sem tudta, akkor meg mit kezdjek a kis sült krumpli agyával?

- Nyugi, nekem Ő nem jön be! – suttogtam neki, mire tekintetét azonnal rám kapta és egy kissé feljebb csúszott a székén.

- Tudom, hogy neked Payne jön be. Ne tagadd, olyan jól elvoltatok múltkor is – a kelleténél egy kissé hangosan mondta, mire Harry még jobban felénk fordult, de egy szót sem szólt. Mondjuk úgy sem tudja, hogy Rosy kiről is beszélt, de akkor sem kell hallania mindent. És különben is Liam nem jön be egyáltalán. Pusztán tanár-diák kapcsolat van közöttünk. Most ezt úgy mondtam, mintha sokkal idősebb lennék, mint Ő. Hagyjuk. Nem jön be, és kész.

- Rosy. Rosy Wood? – nézett a mellettem ülő lányra Harry és megint hatalmas szemekkel fókuszált. Komolyan szerintem ma annyi meglepetés éri, amennyi egy egész évben nem szokta. A szervezete biztosan nincs hozzászokva az ilyesfajta izgalomhoz.

- Igen, de ha megint azzal jössz, hogy megfoghatod-e a melleimet, akkor felejtsd el! – mutogatott fenyegetően, majd lábait keresztezte, kezeit pedig mellei alatt kulcsolta össze.

- Nyugi! – tette fel védekezően a kezét Harry, és egy féloldalas mosolyt eresztett barátnőm felé. Kezdem kényelmetlenül érezni magam, itt kettőjük között. Ki tudja, mik alakulnának itt még ki, ha nem lennék itt. – Bár… biztos nem olyanok, mint nyolcadikban! – kacsintott egyet, majd ismét a tanárnő felé fordult, aki megint szólásra nyitotta a száját, de aztán még sem kezdett el beszélni.
Harry mondandóján elmosolyodtam, és apró nevetések szökte ki a számon. Mentségemre szóljon, nem szeretem kinevetni a legjobb barátnőmet, és mindig meg is védem a beszólásoktól, de hát ezen csak nevetni lehet. És ha Ő nem tud, akkor vessen magára.

- Milyen volt a börtön? Remélem azért nem éheztettek! – vágott vissza neki Rosy. Ezzel a beszólásával szerintem nem fog sokra menni, mivel Harry nem úgy néz ki, mint aki ágról szakadt lenne, nem lenne hol laknia, mit ennie és pénze sem. Olyan márkás parfümje van, amit tuti nem leárazáson vett.

- Cicavirág, éppen Amerikából jövök a turnémról. Japánban fog elkezdődni a következő 10 nap múlva! – dőlt hátra elégedetten a fürtöske, és várta, hogy a csata másik résztvevője újra visszaszóljon. De Rosy nem tette, inkább csak csendben ült tovább, és hagyta, hogy a mostani párbajt Harry nyerje.

Rosy sokáig nem beszélt, de még csak ránk sem nézett. Mintha fél volna, hogy ha valaki megszólal, akkor valami kiderülne. Harry beszólására miért nem mondott semmit? Ő nem az a fajta, aki csak hagyja, hogy beoltsák. Ő szereti, ha visszakapja a másik ember is azt, amit adott. De akkor most miért hagyta magát?
Utálom, ha titkolózik…