Epilógus

hellóka... itt is az Epilógus. köszönöm szépen a 42 feliratkozónak és a kommentelőknek :D 

a következő történetem MINDENKINEK sokkal jobban fog tetszeni, mint ez azt merem garantálni.. nem fogok silány munkát kiadni a kezemből, mert lesznek azzal a történettel terveim ( remélem sikerülnek is)

a címe nem lesz más mint: Covet the Past, egy kedves barátnőm segített kitalálni! :D

na de jöjjön az Epilógus, jó olvasás, a Prológus PÉNTEKEN kerül fel!!

                       ja és mellesleg, nekem ez a rész a személye kedvencem... az egész töriben ezt vártam a                        legjobban, szerintem nektek is tetszeni fog, és éppen ezért komizni leheteeeet.. :D

Elköltöztem. Végre. Sikerült egy házat vennem London kellős közepén, közel a központhoz és a táncstúdióhoz. Minden álmom az volt, hogy ide költözhessek, és most sikerült is.
A ház egyszerűen fantasztikus. Mióta a nagyi meghalt sikerült félre tennem végre egy kis pénzt, és mivel a nagyinak volt pénze a bankban, ezért sikerült egy házat vennem. Nem is túl kicsi, de nem is nagy. A nappali, a konyha és az ebédlő egybe van, aztán nyílik két szoba és egy fürdő. Az egyik szobához, ami természetesen az enyém, tartozik egy gardrób is. Minden ruhám belefér, és nem kell őket egy picike szekrényben nyomorgatnom, aztán reggelente vasalgatni, mert összegyűrődött. Végre nem kell egy koszos lakásban nyomorognom, hanem van egy rendes házam, ami nem albérlet, hanem teljesen az enyém.
Liamről nem is olyan régen hallottam. 1 hónapja kezdődött el a turnéjuk, és emiatt minden nap friss képek vannak róla fent a neten, amiket természetesen én is látok. A zenéjüket minden nap hallgatom futás közben, de nem akarom megérteni a szövegét. Tudom, hogy Liam melyik számokat írta, és azt is tudom, hogy vannak, amik rólunk szólnak. Rosyval sokat beszélgettünk erről, de semennyire sem sikerült túljutnom rajta. Még mindig szeretem, és szeretni is fogom egy ideig.

///

Nem értettem, Rosy azt mondta, hogy vár a táncteremben, ahol oktatni szoktam, de nem volt ott senki sem. Jake a recepción azt mondta, hogy egy pasi van nála, akivel éppen a tangót tanulják, de semmi hangot nem hallottam az Ő terme felöl.
A telefonomat elővettem a zsebemből és tárcsázni kezdtem barátnőmet, de nem vette föl. Biztosra vettem, hogy baja lett, de mikor ki akartam lépni a teremből, az ajtó zárva volt és a villanyok elaludtak.
Mint egy rossz horrorfilm. És nem is olyan régen láttam egy ilyet. Az volt a címe, hogy haláli tánc. A lány benne híres táncos volt, és valami árny mindenhová követte, azonban egy nap, mikor éjfélig bent volt a stúdióban áramszünet lett, és valami elkapta és belebújt a testébe. A táncolást nem tudta abba hagyni, és az a valami szépen megette belülről mindenét, és még a mai napig is valahol táncolhat. Mit ne mondjak, eléggé megijedtem tőle.
Soha sem féltem semmitől sem. Kicsi koromban minden merész dolgot kipróbáltam, még akkor is ha egyedül voltam, és akkor is, ha büntetés járt érte. De engem nem érdekelt. Nem féltem, és megcsináltam. Aztán ez a tulajdonságom nem múlt el, csak egy kissé átalakult. A horror filmektől van bennem egy kis majré, de akkor is megnézem őket.  

- Rosy, ugye tudod, hogy nem veszem be – kezeimet csípőre tettem, de hamar lekerültek onnan, ugyan is valaki leszedte. Az illető mögém állt és átkarolta a derekamat. Ijedtemben a lábára tapostam és előreszaladtam bár lépést, de az a valaki azonnal felordított egy kisebbet. A magas sarkúm pont a lábfejét találta el, és gondolom nem lehetett neki kellemes.

- Ez most mire volt jó? – szólalt meg végre, és felkapcsolta a villanyt, az én szívemben pedig egy maró érzés jelent meg. Liam a földön ült egy tüll szoknyában, harisnyában és balettcipőben, miközben a lábát simogatta, és könnyes szemekkel nézett fel rám. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, nevessek, vagy éppen szaladjak oda hozzá és csókolgassam agyon.
Egyáltalán mit keres Ő itt? Nem turnén kellene lennie? És a legfontosabb kérdés, hogy mi ez a maskara rajta? Még jó, hogy rajta van a rózsaszín tüll szoknya, különben a fehér tornadresszből sok minden kilátszana. – Bár még mindig jobb, mintha tökön rúgtál volna! – nyúlt azonnal az említett testrésze felé, és a dresszt kezdte igazgatni magán.

- Mi ez a maskara? – kérdeztem tőle nevetve, és végig mutattam rajta. Ő felállt és közeledni kezdett felém, azonban én ugyan annyit hátráltam is. Nem akartam, hogy még egyszer hozzám érjen, mert ha megteszi, akkor nem tudok ellenállni neki, és újra megtörténik, ami ellen majdnem két hónapja küzdök. Ki akarok szeretni belőle. Csak hogy ez nem megy annyira könnyen.

- Emlékszel, mikor elkezdtél oktatni? Arról beszéltünk, milyen jól állna rajtam egy ilyen szerelés, leborotvált arccal. Rosy keze is benne van egy kicsit a dolgokban, de az én ötletem volt – lépett ismét közelebb, de az én lábaim már nem akartam tovább hátrálni. Sokkal magasabb volt nálam, így fel kellett néznem rá, hogy tarthassa a szemkontaktust. Féltem belenézni azokba a mogyoróbarna szemeibe. Nem akartam, hogy elvarázsoljanak. Harcolni akartam ellene, de nem ment.

- Nem turnén kellene lenned? – kérdeztem azonnal, és a tüllt kezdtem babrálni. Meg kell hagyni, tényleg jól állt neki, de valamiért sokkal jobban tetszett az, amikor mindenhol szőrös volt és egy melegítőben, izzadtan nevetgéltünk.

- Muszáj volt idejönnöm, és csak 1 hét múlva lesz koncertünk. Bocsánatot akarok kérni mindenért. Lou én nagyon szégyellem magamat, de nem akartam, hogy te is azt mondd rám, hogy híres. Nem akartam, hogy elítélj, és végre önmagamat akartam adni – szemei nagyon szomorúak voltak, amit nem tudtam sokáig nézni. A könnyek még mindig ott voltak, de gondolom az még mindig a lába miatt. Biztos még mindig sajoghat.

- Ha elmondod nekem az igazat már az elején, akkor is tudtad volna közben önmagadat adni! – nem hagytam, hogy megérintsen. Kitértem hatalmas kezei közül és hátat fordítottam neki, de Ő nem hagyta, hogy elmenjek. Azonnal átkarolta a derekamat és magához húzott. Illatát mélyen beszívtam, és Ő is ezt tette az enyémmel. Hiányzott már.

- Tudom, egy barom vagyok. És szeretném, ha megbocsájtanál. Megérdemeltem azt is, hogy rám tapostál! –dörmögte nevetve a nyakamba és minden egy mondat után egy apró csókot lehelt a nyakamra. Arra a pontra, amit két hónapja kiszívott.
A szívem menni akart a karjaiba, és az agyam hagyta is. Ő is szalad vele, és most már belátta, hogy Liam tényleg szeret engem. Belátta, hogy többet nem fog megbántani, de ha még is megteszi, akkor az nem most lesz.
Megfordultam és tarkójánál fogva húztam magamhoz. Lábujjhegyre kellett állnom, hogy elérje puha arcát, de ebben segített nekem. Derekamnál fogva emelt fel, én pedig átkulcsoltam a lábamat a derekán, és úgy csókolóztunk Isten tudja meddig. Olyan régen vártam erre a pillanatra. Nem is tudom elmondani, mennyit álmodoztam arról, hogy végre eljön, és elmondja, hogy szeret. És most megtette, itt van velem, és engem csókol.

- Nagyon fáj a lábad? – húzódtam el tőle egy kis idő után, és a földre tekintettem. Lábam már jó ideje nem érte a földet, és biztos vagyok benne, hogy nehéz lehetek neki, de nem tesz le. Izmai megfeszültek, ahogy a nyakához bújtam, és apró csókokkal borítottam be a bőrét. Bicepsze teljesen kidudorodott, és végre már nem csak képeken kell látnom, hanem itt van nekem élőben is.

- A szívem jobban fájt a hiányod miatt. Szeretlek Lou! – homlokát az enyémnek döntötte és végre letett a földre.

- Én is szeretlek Barbie baba – mondtam mosolyogva. Liam azonnal levette magáról a ruhákat és átöltözött a megszokott stílusos ruháiba, amiért annyira oda vagyok.
Kezét az enyémbe csúsztatta és úgy léptünk ki a táncteremből. Boldogok voltunk mind a ketten, és ezt meg is mutattuk mindenkinek. A rajongói előtt csókolt meg, ami engem is meglepetésként ért, de visszacsókoltam.
Megérte várnom rá, mert egy hihetetlen értéket tartok a kezemben, amit egyhamar nem fogok elengedni, abban biztos vagyok!