Hatodik

Sziasztok, bocsánat hogy nem szombaton hoztam a részt, de ott kellett maradnunk a versenyen... na mind1 hosszú sztori és nem foglak titeket untatni ezzel a dologgal... :D

Annak viszont NAGYON örültem, hogy 1 rész alatt, majdnem 1000-et ugrott a nézettség. :DDD

Köszönöm szépen a komikat, pipákat, de örülnék neki ha aktívabbak lennétek ezekkel.. :D

Megpróbálom előbb hozni a részeket, de hétvégén megint versenyem van, aztán hétvégén a szülinapom, és utána meg talán szabad leszek, de nem hiszem...KOMIZNI Érrrr de nem panaszkodok, én vállaltam, sietek a kövivel,

Jó olvasást! :DD

Még mindig a régi szobám közepén álltunk és a régi önmagammal néztem farkasszemet. Hihetetlen igaz? Itt vagyok 4 évvel ezelőtt, és mindent újra végig kell csinálnunk. De vajon ennek mi lesz a tanulsága, miért kell itt lennem? És a srácok? Ők is itt vannak, és akkor a jövő, ami számunkra jelen az most szünetel, mint a játékokban szokás. Vagy pedig én vagyok az egyetlen, akit a Sors ide küldött, és a többiek életéből eltűntem, nem tudják ki vagyok és nem is hiányzok nekik. Mert Ők már most iszonyatosan hiányoznak. Mi lesz akkor, ha mondjuk én eltűnök? Ha többé nem leszek, mert hálátlan voltam az életemben. Én nem akarom ezt. Nagyon is élni akarok a jelenben, ahol éltem. Imádtam sztár lenni, szeretem a rajongókat és a feltűnést.
Egyezkedtünk a fiatalabbik Liammel, hogy más nevet adunk egymásnak. Olyan hülyeség ez. Fiatalabbik és öregebbik Liam. Mind a kettő én vagyok, csak éppen 4 évvel ezelőtt, amikor még csak kis zöldfülű voltam, akinek semmi stílus érzéke nem volt és még csak a csajozáshoz sem értett.
- Szóval, akkor megjegyezted? Te James vagy, akit nem rég ismertem meg és segít az X-Faktorban! - ismételte el Leeyum még egyszer, majd mérgesen nézett rám, mikor fújtatni kezdtem. Nem értem miért kell ezt ennyire ragozni. Szerintem inkább Ő lesz az, aki elfelejti ezt.
Viszont abban is megegyeztünk, hogy egymásközt Leeyumnak és Liamnek hívjuk egymást. Természetesen kivívtam magamnak a Liam nevet, mivel én vagyok az idősebb és ezzel sikeresen le is zártam a témát.
- Meg, de menjünk már! Kezdek nagyon ideges lenni! - indultam meg az ajtó felé. Minden ugyan úgy nézett ki mint a jövőben. Semmit sem változtatott meg anya, még az illatot sem.
- Ennyire elvékonyodnak majd az idegeim? Ennek nem örülök! - tette hozzá viccesen a mögöttem haladó fiú, de erre már nem volt erőm válaszolni. Sajnos nagyon megváltoztam az évek alatt, amivel majd Ő is szembesülni fog.
A lépcsőn leérve anyáék azonnal felénk emelték a tekintetüket és meg is akadtak a szemeik rajtam. Láttam rajtuk, hogy nem tudják mire vélni, azt, hogy mit keresek itt. Még magam sem tudom, nem ám hogy megmagyarázzam nekik. Fogalmam sincs mi lesz ennek a lényege, de állok elébe.
- Liam, ki a barátod? És miért nem hallottunk reggel, hogy bejött? - kérdezte anya miközben közelebb lépkedett és a konyharuhát, ami a kezében volt egy csomóba gyűrte. Régi szokása volt ez nagyon. Ha valamit ki kellett belőlem szedni a konyharuhát a kezében hagyta és úgy beszélgetett velem, miközben már a bőrt is letörölte vele a kezéről. Soha sem értettem.
- Ő itt James és az X-Faktor válogatásra készít fel. Ő már kettőn túl van és... - és megmondtam. Tudtam, hogy Ő fogja elcseszni, és még engem figyelmeztetget. Most komolyan ilyen szőrszálhasogató voltam kiskoromban? Mert akkor nem csodálkozom, hogy párszor megvertek a suliban.
- Örvendek! - bólintottam és anya kezét megfogtam majd megráztam. Olyan furcsa volt, hogy a saját anyám nem tudja ki vagyok, nem ismer meg. A következő pillanatban azonban csönd állt be közöttünk, és mindenki feszülten figyelte a máikat. Nagyon sok mindent tudnék mondani, de nem szabad. Olyan régen jártam már itthon és legszívesebben mindenről beszámolnák. El szeretném mondani, hogy mi történt Sophiával, a srácokkal és, hogy szerintem mi lesz az 1D sora. Mert én még mindig haragszom a srácokra, amiért nem jöttek el a szülinapomra, és nem is fogom egy hamar megbocsájtani, főleg nem Zaynnek. Ő egy csajt választott helyettem, és ha ezt egyszer megtette, akkor meg fogja többször is. Nem hiszem, hogy ez volt az első és utolsó alkalom is. Ez csak a kezdet volt, ami lehet, hogy még tovább fog fajulni.
- És fiacskám, neked hogy sikerült? - apa a nappaliba igyekezett, majd leült a kanapéra és onnan nézett fel rám. Ő sem tudja ki vagyok. Ezt még meg kell szoknom.
- Először nem jutottam tovább a mentorok házánál, aztán pedig az élőshow-ban kiestem - újságoltam neki, amit érdeklődő tekintettel hallgatott. Emlékszem mind a két meghallgatásomra. 2008-ban nagyon magamba zuhantam, azonban nem hagytam, hogy még egyszer ez megtörténjen velem és két teljes évig keményen dolgoztam. Simon azt mondta, menjek vissza és én vissza is mentem.
Az apám volt az, aki nagyon sokat foglalkozott velem. Ő mindig segített énekelgetni, dalokat írni és választani is. Tudta, hogy mivel kell jobb kedvre deríteni, mindig is Ő volt a legjobb barátom és én még is ott hagytam évekre egyedül. Nem néztem haza sokszor és nem is volt bűntudatom emiatt. Mindig segített nekem, de én ezt nem viszonoztam.
És mikor a This is us-t forgattuk, akkor jöttem rá, hogy az idő elszállt. Mindig csak az anyákat sajnálták, és az apákkal mi van? Neki kellett volna megmutatni a világot, és nem nekem egyedül felfedeznem és emiatt tudom, hogy iszonyatos bűntudata van. Mivel Ő nem tudott semmit sem mutatni nekem az életből, viszont én nagyon sok mindent tudtam megtapasztalni, egyedül. Emiatt nagyon emészti magát és hiába nem mondja, én tisztában vagyok vele.
- Kérsz valamit inni fiacskám? - kérdezte anya mosolyogva és előttem megállt, majd a mellettem ülő Leeyumra tekintett. Szerintem neki is feltűnt a hasonlóság. Hisz ugyan olyan az arcunk. - Mint két tojás! - tette hozzá elcsodálkozva, majd a fejét rázva ment vissza a konyhába nem is törődve a válaszommal, hogy vajon kérek-e inni, vagy sem.

Harry szemszöge

Szemeimet dörzsölve ültem fel az ágyamon. Vagy is jobban mondva a szállodai ágyamon, ahol most éppen tartózkodom. Amikor össze vesztünk Liammel egyből repülőre pattantam és LA-be jöttem. Nem akartam Londonban maradni, és haza menni sem, mert akkor tuti, hogy anya rábeszél, hogy Liam még is csak a barátom és el kellene mennem a bulijára. Én pedig ezt nem akartam, pedig a szívem nagyon haza húzott. Minden porcikám otthon akar lenni és vele ünnepelni, de még sem tettem. Ő azt kérte, hogy ne menjek el. Sőt nem is kérte, hanem ordítva parancsolta, én pedig teljesítettem a kérését.
Azonban minden másodpercben legjobb barátomra gondoltam. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz majd külön ünnepelni valamit is. Mindig együtt vagyunk, és én most nem voltam ott a 21.-dik születésnapján. Végül is most lett felnőtt, én pedig nem voltam ott. Emiatt nekem van bűntudatom, erősködnöm kellett volna és ott kellett volna lennem. Miért voltam ekkora hülye, hogy felpattantam az első gépre és eljöttem? Úgy sem tudok a lelkiismeretemmel elszámolni most szóval otthon még is jobb volna Liammel, aki természetesen megbocsájtana egy idő után. Vagy nem. De kénytelen volna az 1D miatt, ami kezd kicsit rossz útra térni.
Telefonomért nyúltam, ami a párnám alatt pihent, miközben kihúztam a töltőről és Liam számát kezdtem tárcsázni. A zöld kis telefon ikonra nyomás előtt azonban megálltam. Mi van akkor, ha most nem akar rólam tudni semmit sem? Elég rossz passzban van és szerintem most jobb lenne ha egyedül lenne. Sophia is szakított vele, és Zayn sem ment el a szülinapjára. Szerintem ez elég pofon lehet az élettől számára. Viszont, ha most felhívom akkor lehet majd azt érzi, hogy még is csak fontos számomra, és a legjobb haverja maradok akármi is legyen.
Sok habozás után azonban még is rányomtam a zöld ikonra és remegő kezekkel emeltem a fülemhez a telefont. Nem tudom miért parázok ennyire, maximum fel sem veszi, vagy pedig kinyomja. De a legrosszabb az lehet, hogy elkezd velem kiabálni és jól kioszt. Na az még nagyobb pofon lenne számomra. Akkor már tényleg elmenne az életkedvem. A telefon csak csengett, és 5 csöngés után Liam fel is vette.
- Szia! - szólt bele kedvesen az én szívem pedig dobbant egyet. Talán meg fog bocsájtani. Igen, tudom hogy ez úgy hangzik, mintha szerelmes lennék belé és éppen a szakítás szélén állnánk, de nem. Szó sincs ilyenről, csak éppen a legjobb barátomat bántottam meg. És ezt jóvá akarom tenni, nem akarom elveszíteni. Soha sem kaphatok még egy ilyen havert, mint Ő is.
- Hello. Figyi Liam, ne haragudj rám... - folytattam volna tovább, azonban egy női hang közbeszólt.
- Ekkora időeltolódást nem tudunk kapcsolni, a vonal 10 másodperc múlva szétkapcsol! - jelentette ki én pedig nem tudtam mire vélni ezt a gép hangot. Nem is tudom hány óra az eltolódás, talán 6 óra körül lehet? Nem tudom, soha sem érdekelt, de akkor is mindig beszéltem a srácokkal, mikor szünet volt és akkor ezt nem mondta. Most akkor miért teszi ezt?
- Harry, utazz Wolverhamptonba a szüleimhez. Nagyon nagy szarban vagyunk ha jól sejtem. Ne kérdezz csak gyere... - és megszakadt. Mi keresni valóm van nekem ott? Semmi dolgom, de ha oda kell mennem, akkor valami tényleg nagy baj lehet. De vajon mi? Miért kellett ilyen gyorsan szétkapcsolnia a vonalnak?
Itt nekem valamit nagyon nem stimmel, és ezt ki kell derítenünk...