Hetedik

Sajnálom, hogy eddig nem hoztam a részt, de mostanában elegem van.. sajnálom... a történetet mindenképpen megírom és az írást sem hagyom abba, de kezdek besokallni, tényleg sajnálom..

olvasnék pár kommentet.. :)

Zayn szemszöge

Éreztem, ahogyan egy labda pattan a fejemre, majd el onnan és gyerekek kezdenek ordítozni mellettem. Fogalmam sem volt, hol vagyok, mit keresek, ott ahol vagyok, de nem érdekelt. Sokkal jobban inkább az, hogy aludhatok-e még. A szám széle tiszta egy élő nyál volt, és éreztem, ahogy a jobb kezem zsibbadni kezd.
Fejemet felemeltem és egy játszótéren találtam magamat. Na, ide hogy kerültem? Hiszen tegnap este Perrie dédiének a buliján szinte nem is ittam. Max egy sört, ami soha sem szokott a fejembe szállni. Akkor most miért tette volna meg?
A gyerekekre pillantottam mellettem, akik hatalmas szemmel bámultak rám. El tudom képzelni magamat kívülről. Tuti, hogy kócos a hajam, az arcomon piros foltok éktelenkedhetnek, azért amiért a kezemen aludtam és mérgesen nézhetek. Ugyan is gyűlölöm, ha felkeltenek. Perrie és a srácok is ezt már megtanulták, de úgy látszik, ezek a gyerekek nem tudják. Talán a rajongóim lehetnek? 5-6 éves rajongók? Nem is tudom. Nem vagyok abban biztos, hogy tudják, ki vagyok.

- Bácsi, te miért aludtál itt? – kérdezte egy kislány hatalmas szemekkel és az asztalra mutatott előttem. Na, hát erre a kérdésre még én magam is szeretném megtudni a választ. Mert még én magam sem tudom.

- Hát, azt én is szeretném megtudni! – álltam fel majd a telefonomért nyúltam és tárcsázni kezdtem Perrie számát. Hol van most? És mit keresek én ebben a parkban? Ez valami rossz vicc, mert ha az, akkor vége lehetne már!
A gyerekektől távol mentem és még mindig vártam, hogy szerelmem felvegye a telefont. Azonban az csak csengett és csengett.

- Sajnáljuk, a hívott szám nem létezik! – szólt bele egy női hang, majd már csak egy sípolást hallottam. Mi az, hogy nem létezik a szám? Miért nem? Perrienek ez a száma. Fejből tudom. Mikor először randizni hívtam meg is tanultam.
Ijedtemben tárcsáztam Liam számát, aki két csörgés után fel is vette.

- Zayn, 10 másodpercünk van, gyere azonnal Wolverhamptonba, nagy szarban vagyunk… - még csak köszönni sem tudtam neki, már szétkapcsolt a vonal. Oké, itt valami tényleg nem stimmel. Először Perrie, aztán pedig Liam. Mi történt itt? Mindenki megőrült, vagy csak én kattantam be?
Telefonomat elemeltem a fülemtől és értetlenül néztem a képernyőt. Már fél 2 volt, ami azt jelentette, hogy Safaa a kishúgom éppen most végzett a suliban, és lassan indul is haza. Fogalmam sincs, miről beszélhetett Liam, de szerintem annyit bőven rá ér, hogy elmenjek a húgomért és haza vigyem. Majd után elmegyek Wolverhamptonba, szerintem nem lehet nagy dolog. Biztos megint valamit túldramatizál.
Mint például nagyjából 1 éve tönkretette Nicola randiát, amit persze a nővére szépen meg is bosszult. Míg Liam délutáni szundizott, addig Nicola telerakta az ajtóját és az ablakát is kanalakkal, így nem tudott onnan kimenekülni. Ezért felhívta mind a négyünket és úgy adta elő magát, mintha kitört volna a harmadik világháború. Szegény gyerek annyira megijedt, hogy remegett először, de mivel már nagyon kellett pisilnie, mire oda értünk átverekedte magát a kanál seregen és sikerült legyőznie a félelmét. Soha sem értettem mit lehet egy ártatlan kerek alumínium darabtól félni, de tiszteletben tartom ezt a fóbiáját, ahogy Ők is, hogy én nem szeretem a vizet.
Nem is kell mondanom, hogy mikor mind a négyen oda értünk szinte szétröhögtük az agyunkat, aztán pedig jól lecsesztük szegény gyereket. Órákat utaztunk azért, mert azt hittük, hogy nagy baj van.
Szóval, ha engem kérdeztek, szerintem most is ilyesmi lehet a gond, tehát nem fogok sietni. Majd megmenti a többi srác, bár, ha Ők is így állnak hozzá mint én, akkor nem hiszem, hogy egyhamar megoldódik a problémája. 

Alig pár perc alatt értem el Safaa iskolájához, ahol a gyerekek boldogan szaladtak ki a kapun a szüleikhez, akik hatalmas mosollyal várták őket. Emlékszem, mikor első osztályos lettem. Anya a kapunál várta meg meg míg bemegyek és mikor délután kijöttem a suliból ugyanott állt, mint reggel. Azt hittem, hogy nem ment el, mivel ugyan olyan könnyes szemekkel várt engem és mikor hozzá értem szorosan zárt a karjai közé.

Soha sem értettem mi volt mind ebben a nagy dolog, de mikor Safaa-t kísértem a suliba rájöttem miért olyan megható, mikor egy kisgyerek első osztályos lesz. Onnantól az idő egyre gyorsabb lesz, és már csak akkor jövünk rá a dolgokra, mikor már felnőtt az a bizonyos kisgyerek.
Mára már a 14 éves kishúgom is belépett a tini korszakba, ami számomra nem kedvező. Nem vagyok itthon, nem tudom megvédeni a pasiktól, és nem is tudok neki tanácsot adni bármikor. Pedig azt akarom, hogy bízzon bennem és mindent elmondjon. Félek, hogy rossz útra lép, pedig tisztában vagyok vele, hogy a szüleim a világon a legjobb emberek és nekünk akarják a legjobbat, és engem is és a nővéremet is a helyes útra neveltek.
De hallottam már olyan dolgokról, hogy kisebb gyerekeket a szüleik tudta nélkül vitték bele a rosszba. Ezt viszont nem akarom. És pont ezért is, minden héten felhívom az összes tesómat, és órákig is beszélgetünk. Minden hónapban töltök pénzt a telefonjukra és akkor hívhatnak amikor csak akarnak. 

Azonnal megpillantottam a tömegben a hugicámat, amint barátnőivel vihorászva indultak el a járdán hazafelé. Azonnal a nyomukba eredtem és mikor közel értem hozzájuk, egy kissé meghúztam a haját. Safaa azonnal megfordult és mint aki szellemet látott úgy bámult rám. 

- Te mit akarsz? - kérdezte bunkón és hatalmas barna szemeivel eléggé feltűnően végig mért. Kezeit mellkasán kulcsolta össze és rossz állóan nézett rám. 

- Saf, mi bajod van? - léptem felé egyet, de amint ezt megtettem Ő egyet hátra lépett a barátnőivel együtt. Oké, most már a húgom is kezdi. Mi baja van itt mindenkinek? Mi történt? És különben is miért ilyen fiatal? Körülbelül 4 éve nézett így ki, hol vannak a divatos ruhák, a fülbevalók, és hol van a sok ékszer? 

- Miért szólítasz így? Egyedül Zayn, a bátyám szokott így hívni, és ezt Te honnan tudod? Ki vagy te? - háborodott fel és értetlenül nézett rám. Na ezekre a kérdésekre én is szeretném tudni a választ. 

- Mi folyik itt? - kérdezte Safaa mögül egy fiú. Mikor felpillantottam rá, azonnal a földön kötöttem ki. A szám kiszáradt és egy szót sem tudtam szólni. Én voltam. Én álltam saját magammal szemben. De... Hogyan? 4 éve néztem így ki. Ezt most álmodom? Biztosan! Tuti, hogy tegnap este halál részegre ittam magam Liam bulijában és emiatt képzelődök ilyeneket.
Az előtte álló srác is hatalmas szemekkel pillantott rám, és a három lány közöttünk ijedten kapkodta ide oda a fejét. Safaa barátnőiért egy anyuka érkezett meg, aki azonnal be is invitálta őket egy kocsiba, és nem hagyta, hogy hozzánk jöjjenek el. Jobb is, mert ezt most már én sem bírom ki épp ésszel. 

- Te meg ki vagy? - köpte felém a szavakat idegesen a régi énem, és ökölbe szorított kezekkel állt még közelebb hozzám, ezzel húgomat maga mögé szorítva. Azonnal felpattantam és ekkor vettem észre, hogy mennyivel magasabb lettem nála. Az biztos, hogy egy fél fejjel nagyobb lettem 4 év alatt. 

- Zayn Jawadd Malik! - teljes nevem kimondása hideg zuhanyként érte, ahogy arckifejezéséről le tudtam olvasni. Ugye milyen hihetetlen, hogy saját magammal beszélgetek? És nem vagyok dilis, mert tuti, hogy már felébredtem volna, ugyan is mikor az imént a földre rogytam megütöttem a kezemet, és mivel fájt, akkor már felébredtem volna. Tehát nem álmodom. Ez a valóság. Szóval, lehet, hogy Liam erről beszélt? Lehet, hogy vele is mindez megtörtént? 

- Jól van öreg, ne tréfálkozz! - most ez azt mondta rám, hogy öreg? Le öregeztem saját magamat? Hogy lehettem ekkora idióta, és ráadásul szemtelen is? 

- Na ide figyelj kis csávókám. Nem tudom mi folyik itt, de most szépen haza megyünk, és végig fogtok mind a ketten hallgatni. Hogy mit keresek itt? Fogalmam sincs, de biztos, hogy van ennek valami jelentősége, szóval szépen haza megyünk, és megbeszéljük! - mondtam fenyegetően, mire hatalmas szemekkel rám bámulva elindultunk haza. Tudtam, hogy hangom megfogja győzni a dolgokról, és sikerülni fog a szájára lakatot tennem. 

Abban már biztos vagyok, hogy itt a dolgok nagyon össze lettek kuszálva...