Második

helloka, meghoztam a második részt, és annyira örülök, hogy kommenteltek, és hogy a nézettség megint a régi lett, sőt jobb!! :D megvan a 16 ezer oldalmegjelenítés is, szóval tiszta happy vagyok :PP

Órákon keresztül ültem összerogyva a földön, és nem tudtam hol is vagyok, vagy hogy miért történik ez velem. Miért adta fel Ő is egy év után? Shannon és Danielle is a rajongók miatt hagytak el, és mind a ketten azt mondták barátok maradunk. A szakításunk óta egyikkel sem beszéltem. Shannon kijelentette, hogy ne keressem, és ha még is megteszem, akkor feljelent a rendőrségen, így inkább hagynom kellett. Nem akartam balhét, lehet, hogy így neki könnyebb volt ezt feldolgozni.
Danielle pedig élni akarta tovább az életét, amiben én nem vagyok benne, és ezt teljes mértékben megértettem, hisz Ő is híres. A tánckarrierje még jobban beindult, és attól, mert más barátnőm van, néha-néha még rá szoktam keresni a nevére Instagrammon. Ő volt életem első igazi szerelme, és mindent neki köszönhetek. Mellette lettem igazi férfi, és ezért soha nem fogom elfelejteni.

És most Sophiát is el kellett veszítsem ugyan olyan okból, mint a többieket. Mikor lesz már ennek vége? És miért akkor kell, hogy elveszítsem Őket, mikor már teljesen beléjük vagyok bolondulva? Miért nem lehetne előbb, és akkor nem kellene annyit szomorkodnom miattuk.
Utálok minden este sírva elaludni, és ha ki akarok menni az utcára, akkor alapozót használni, mivel olyan karikásak a szemeim, mint egy drogosnak.

Kész voltam arra már, hogy elmenjek valahova, és igyak egy jót. A holnap este még messze van, így felhívtam Andyt és úgy döntöttem elmegyünk bulizni. Számomra nem volt elég a pár pohár wisky, amit eddig megittam. Nekem több kell. Azonban valaki kopogott az ajtómon, és válaszadásomat meg sem várta úgy lépett be.

- Liam mi lett veled? – kérdezte egy rekedtes hang, közben oda jött hozzám és mellém ült. Nem néztem fel Harryre, nem akartam neki semmit sem mondani. Jól éreztem egyedül is magamat, nem akartam, hogy Ő is csak sajnáljon engem. Mi értelme lenne? Ő sem tud segíteni a dolgokon, ahogyan senki sem. Egyedül Sophia. Ha újra a barátnőm lenne, akkor minden megoldódhatna, de tudom, hogy ez már lehetetlen és ez mind a One Directionnek köszönhető. Ha nem lenne, akkor most nem hagyott volna el, és még mindig boldogok lehetnénk együtt. Az Ő lelke is nyugodt lenne, nem lenne tele kételyekkel, hogy vajon boldog voltam-e vele. A rajongók azt hiszik, hogy tudják nekem mi a jó, de nem. Tévednek, ha azt hiszik, hogy Sophia nélkül jobb lesz. Nem lesz jobb, sőt minden sokkal rosszabb lesz.

- Hagyj! – hangom nagyon zaklatott volt, és szinte fel tudtam volna robbanni. Nem akartam, hogy itt maradjon és kérdezősködjön, mert még jobban fog fájni minden.

- Miért teszed tönkre magad? Az elején azt mondtad, hogy az Ő elvesztése nem fog megviselni téged! – tiszta röhejesen hangzott az Ő szájából, de mind igaz, amit mondott. Ezt mondtam, még 8 hónapja. Kijelentettem, hogy Sophia elvesztése nem fog megviselni, nem fogom magam a sárga földig inni, és nem fogok minden nap sírva elaludni. És tessék, most itt ülök a földön két teljes órája, és csak emésztem magamat, és azon gondolkozok, hogy a rajongóknak mit ártott? Nem engedett fel a színpadra, mikor kellett volna? Nem mentem interjúkra miatta? A rajongóimat elhanyagoltam miatta? NEM. Mindig kedves volt, mikor aláírást, képet kértek tőlem. Sőt, mindig azt mondta, hogy Ő megcsinálja, és beszélgetett is a lányokkal. Akkor meg miért kell elítélni? Ő is csak egy ember, aki azt akarja, hogy szeressék, és én ezt a szeretetet meg is adtam neki, de mástól is meg kellett volna hogy kapja. Még pedig a rajongóimtól, akik engem szeretnek, és ha szeretnek, akkor boldognak is akarnak látni és én a barátnőm mellett volna az, és elég lett volna, ha elfogadják. Szerintem, akik megfenyegetnek valakit, azok már nem rajongók, hanem őrültek. És ezt bátran merem állítani, nem érdekel, ki mit gondol ezek után.

- Nem olyan könnyű ez az egész. Te mikor voltál utoljára szerelmes? Te mindig csak játszol a lányok szívével és lelkiismeret furdalás nélkül hagyod el őket, de tudod én szeretni szoktam őket – válaszoltam bunkón, majd egy ügyes mozdulattal felálltam, és kiiramodtam a szobámból. Azonban Harry sem volt rest, és utánam szaladt. Tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgot, mert sértegettem, de ez esetben nem érdekelt. Úgy is csak 10 percig fogunk veszekedni, aztán majd kibékülünk.

- Payne! Fejezd be, nem tehet róla, hogy Sophia és te ilyen helyzetbe jutottatok, nagyon sajnálom, de akkor sem kellene így beszélned velem. Részeg vagy! – nem vagyok az! Teljesen józan vagyok. Tudom, mi történik, és még most sem csillapodtak a fájdalmaim. Érzem a szívemben a hiányt, amit a barátnőm távozása hagyott bennem, és akkor ezek szerint nem vagyok részeg.

- Nem vagyok az, kikérem magamnak! – ordítottam rá hangosan és közben csuklottam egyet. Harry magasra emelte szemöldökeit és úgy figyelt engem.

- De az vagy. Én segíteni akarok neked, értsd meg. Ha kiöntöd nekem a lelked, akkor sokkal jobb lesz! – hatalmas tappancsát a vállamra helyezte, de én azonnal le is löktem onnan. Mik vagyunk mi? Kis tini lányok, akiknek most volt az első szakításuk, és ezt azonnal ki kell beszélni egy éjszakán át, több tábla csoki mellett? Dehogy. Érett férfi vagyok, aki meg tudja egyedül is oldani a dolgokat, és ehhez nem kell semmiféle segítség. Mintha nem tudnám egyedül megoldani a problémáimat. Pedig igen is megtudom.

- Ne akarj nekem segíteni, ne is érj hozzám. Ne beszélgess velem, ne mondd ki a szakításunkat, nem akarlak látni érted? Se ma, se holnap, se a bulimon, N-E-M akarlak látni! Ragozzam még? – flegma voltam teljes mértékben, de úgy éreztem, hogy a testem szétrobban az idegességtől. A kezeim ökölbe szorultak, és úgy éreztem, ha valamit nem ütök meg abban a pillanatban, akkor darabokra hullok düh miatt.
Meg bántam, amit mondtam, de ezt már nem lehetett visszacsinálni. És tudom előre már Harry válaszát is. A legjobb barátomat nem kell nekem bemutatni. Az agyában most újra lejátszódnak a szavak, amiket mondtam, és nem tudja, hogy most mit is kellene erre reagálnia. Megütnie, esetleg megölelnie? Nem tudja, és most még nem is nagyon fog visszaszólni.
Nem akartam ilyen dolgokat a fejéhez vágni, de mikor ideges vagyok, akkor olyan dolgokat mondok, amiket másodperceken belül képes vagyok megbánni. Nem akartam, hogy megutáljon, de meg fog. Mert egy tapló vagyok, aki mellesleg részeg is. Ő a legjobb barátom és képes voltam vele összeveszni, hiszen csak segíteni akart nekem. Nem akart rosszat, és soha nem is akarna. Mindig csak azt nézi, hogy mi a legjobb nekem.
Én azt akarom, hogy ott legyen a szülinapomon, és azt is, hogy most megöleljen, és húzzon a kanapéra, hogy mondjam el neki a gondom, bajom. De ezt nem fogja megtenni, mert iszonyatosan megbántottam Őt is. Sophia is csalódott bennem, pedig megígértem neki, hogy meg védem, bármi áron is kell, harcoljak érte. De a rajongóimtól nem tudtam megvédeni, az Ő fenyegetéseik nem álltak le, hiába kértem Őket szép szóval. Mondhattam csúnyán is, az sem segített.
Most pedig Harryt kell elveszítsem. Hova jutottam? Mi lett velem? Miért teszem ezt? Folyamatosan vitázunk a srácokkal és eddig mindig én voltam, aki véget tudott vetni a folytonos veszekedéseknek, most pedig én vagyok az, aki szítja ezeket. Én nem akarok velük rosszba lenni, mert tudom, hogy mihez vezetne mind ez. Nem akarom, hogy a One Direction jövőjébe kerüljön. Én szeretem ezt a csapatot, és nem akarom, hogy feloszoljon a banda. Most még nem.

- Csalódtam benned Liam! – ez volt az a szó, amit végképp nem akartam hallani a szájából. Csalódás. Bennem csalódott? Az meg hogy lehetett? Bennem nem szabadna neki.  Hová fajulhatnak még a dolgok? – Megváltoztál és rossz irányba. Ez nem Te vagy, de rendben. Nem leszek veled sem ma, se holnap, és még csak el sem megyek a bulidra. Ezt akartad, akkor meg kapod – kezeit a lábára csapta idegességben, majd hátat fordított, felkapta a kocsi kulcsát és kiviharzott az ajtón.

A másik 3 srác feszülten nézte végig a vitánkat, és egy szót sem tudtak szólni. Még csak bocsánatot sem kértem Harrytől, bár nem hiszem, hogy ért volna valamit. Ebben a pillanatban már semmit sem segíthet. A szavait komolyan gondolta, és tényleg nem fog eljönni a bulimra, sőt szerintem egy ideig nem is nagyon fogjuk látni.

- Liam beszélnem kell veled! – Zayn állt fel az ebédlő asztaltól és közelebb lépett felém. Tekintetemet kerülte, és éppen ebből arra következtettem, hogy zavarban van és valami olyan mondandója van, amit nem tudja, hogy hogyan tálaljon. Nem szóltam semmit, csak bólintottam egyet, hogy kezdje el, ennél rosszabb már úgy sem lehet, vagy de? – Az a helyzet, hogy... én sem tudok elmenni a bulidra – de. Még is lehet rosszabb. Még egy barátom cserben hagy. A világ legrosszabb szülinapi buliját fogjuk megtartani holnap, amire már nekem sincs semmi kedvem elmenni.

- Gondolhattam volna. Miért? Gondolom te is gyűlölsz – nem néztem rá, csak unottan lépkedtem a konyhába egy üveg sörért, amibe aztán egy nagyot bele is húztam.

- Perrie dédi mamájának lesz a kilencvenedik születésnapi bulija, és végre egy plusz pont, hogy bevágódjak a családnál – félve mondta, bár megértem, hisz teljesen felkaptam a vizet. Az üveget szinte a földhöz tudtam volna vágni mérgemben. Mi történt ebben a házban? Képes Zayn egy másik ember szülinapi bulijára elmenni, akit még csak nem is ismer?

- Malik, te képes vagy egy vénasszony bulijára elmenni, ahol senkit sem fogsz ismerni, csak azért, hogy benyalj a csajod családjának? Képes vagy arra, hogy a legjobb barátodat cserbenhagyd? – tudom, hogy rosszul estek neki a szavaim, de nekem is ez az egész. Ő is ezt teszi velem. Sőt mindenki ebben a házban.

- Sajnálom, azt hittem megérted!

- Nem értem meg! – ekkor jött el az a pillanat, hogy az üveget a földhöz vágtam, amiből a sör szépen lassan folyt kifelé a fehér kövön. Nem érdekelt, hogy ha valaki belelép, vagy pedig ha ragadni fog a föld.
Azonnal fogtam magamat és az emeltre szaladtam, majd bezárkóztam a szobámba és sírni kezdtem megint. Azonban most már nem csak Sophia elvesztése fájt, hanem az is, hogy egy barátomat cserbenhagytam, a másik pedig engem…
Nem tudom, hogy mik lesznek még itt, de a dolgok kezdenek nagyon elfajulni….