Negyedik

helló, itt is a kövi rész.. :D a kommenteket és pipákat elnézve kicsit csalódott vagyok:// nem kell félni tőlem, nyugodtan lehet véleményt mondani, nem szoktam megharagudni érte..

nem tudom, mikor lesz kövi rész, csütörtök+péntek világkupára megyek, aztán szombaton pedig box bemutatóra, szorítsatok nekem!!!! PLEASE.. :D

ha sok komi lesz, akkor felteszem az ötödik részt is, ami elég érdekes lett :P 

Félve néztem a lányok szemébe újra és újra, hisz ezt még senkinek sem mondtam, hogy ezt gondolom. Nem akartam nekik csalódást okozni, de főleg nem azt, hogy a Directionerek tudomást szerezzenek valami olyanról, ami még csak az én fejemben született meg. Hiszen ezen tuti, hogy a srácok még nem gondolkoztak el, csak én vagyok az a hülye, aki ilyeneket ki ejt a száján. Most komolyan, hogy lehetek ennyire figyelmetlen? Miért nem tudom tartani a számat? Simán elmondhattam volna ezt otthon is Elnek és itt valami másról is beszélhettünk volna. De e helyett én kimondom azt, hogy az 1D nem fogja sokáig húzni. Normális vagyok én? Mert szerintem is kezdek megőrülni, és igazat adok a srácoknak.
Az évek során én változtam a legtöbbet, és ezt nem csak a külsőmre értem, hanem a belsőmre is. Érzelmileg sokkal erősebb lettem. Régen mindenen fenn tudtam akadni, ma azonban már a bántó szavak miatt edzett lettem, és leperegnek rólam kis mennyiségben. Azonban ha trend megy rólam Twitteren, arról, hogy mennyire utálnak, akkor azt már nem nézem jó szemmel és ideges leszek. Fogalmuk sincs, mennyire nehéz megfelelni több millió embernek, úgy, hogy közben egyetlen egynek se okozz csalódást. Minden tettet meg kell fontolni ezerszer, mert ha nem úgy csinálod, ahogy elvárják, akkor mindenki gyűlölködni fog utánad.

- Csak vicceltem! – pattantam fel azonnal és a sok csalódott szempáron végig tekintettem. Voltak lányok, akiknek már könnyek is voltak a szemeikben, amiket nem akartam látni. A rajongóim, és utálok nekik hazudni, de néha muszáj lesz. Mint ahogy abban is, hogy jól vagyok a szakítás ellenére is. Pedig nem. Iszonyatosan fáj a szívem, és belül mindenem, és ez az üresség soha sem fog begyógyulni. – Eleanorral hülyéskedtünk, és azt mondta megver, én pedig erre mondtam, hogy akkor nem fogja sokáig húzni az 1D. Nyugodjatok meg, nem lesz semmi gond! – néztem rájuk őszinte tekintettel, és láttam rajtuk a megnyugvást. Karomat kitártam, és vártam, hogy hozzám bújjanak, amire nem is kellett olyan sokat vártam. Az összes lány átölelt, és köszönetet mondtak nekem, amiért ennyire boldoggá teszem őket. Boldoggá, értitek? Ők azért boldogok, mert nekem teljesült az álmom. Nekem kellene hálálkodnom nekik, amiért ennyit támogattak minket.

A lányokkal beszélgettünk elég sokat. Nem olyanok voltak, mint a többi sikítozós és őrült fan, hanem rendesek voltak és éppen ezért meg is hívtam őket fagyizni. Ha már milliomos vagyok valamire úgy is el kell költenem, miért ne lehetnének a rajongóim?
Hihetetlenül felvidítottak a kedvességükkel. Kérdezgettek Sophiáról és én meséltem is nekik egy-két dolgot, amit úgy gondoltam, hogy tudhatnak. Nem muszáj hét pecsétes titok alatt tartanom ezt a dolgot. Szakítottunk, és erről a családomnak is tudniuk kell, és a rajongóim a családomba tartoznak.
Eleanorral tovább utaztunk. A következő megállónk az egyik metróalagút volt. Úgy gondoltuk szórakozhatnánk egy kicsit, ami annyit jelentett, hogy éneklünk. Még nem is meséltem, hogy Elnek csodálatos hangja van. Nem is hinné az ember, de tényleg. És nem akar vele kezdeni semmit. Azt mondta egyszer elmegy az egyik X-Faktor meghallgatásra, de nem nagyon akar híres lenni, mert állítása szerint Ő nem bírná ezt a nyüzsgést. Pedig most is ebben él, mégpedig Lou barátnőjeként. Elég sok minden veszi körül szerintem. De ez az Ő dolga. Ha nem, hát nem én aztán nem fogom erőltetni.

- Na és most hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian és a mellettem haladó lányra tekintettem. A telefonjában tuti volt valami érdekesebb, mint én, mert nagyon azt bámulta. Az energiám a nullát verdeste, és szerintem El is kifogyott az ötletekből, hogy hova cipeljen még el.

- Mit szólnál, ha felhívnánk Harryt? – nézett fel rám, miközben megállt és egy padot célzott meg, majd leült rá. Teljes mértékben rossz ötletnek tartottam, amit kitalált. Nem akarok Hazzaval beszélni. Semmi kedvem megint összeveszni vele.

- Nem szeretnék vele beszélgetni… - mielőtt folytatni tudtam volna a mondandómat El egy hatalmasat csípett a karomba és jelezte fejével, hogy arra nézzek amerre Ő. Egy gyönyörű lány haladt el előttünk, haja be volt göndörítve, alakja vékony volt. Bárhol felismerném ezt a járást, és kinézetet. Ő Danielle. Az első igazi nő az életemben. És most itt van előttem. 3 éve nem láttam, maximum csak képekről, amik az újságban voltak.

- Dan! – kiabált egy hatalmasat El, amit szerintem még Írországban is meghallottak. Mindenki felénk fordult, még Dani is, majd mosolyogva szaladt Eleanorhoz, és átölelték egymást. Kábultan álltam fel, és haladtam melléjük. El sem merem hinni, hogy újra láthatom. Még mindig olyan káprázatos, mint volt. A kisugárzása semmit sem változott, és szerintem maga sem. Annyira hiányzott, hogy végre beszélgethessek vele, és végre megértsen valaki.
Nekem Ő mindig olyan volt, mint a legjobb barátom, még akkor is, amikor együtt voltunk. Nem teltek el úgy napok, hogy ne beszélgettünk volna a problémáinkról, vagy akármi másról. Mindig is nagyon jól megértett, soha sem nevetett ki, ha valamilyen gondom volt.

- Danielle! – ejtettem ki én is a nevét, miközben hosszasan megöleltem. Sophia után teljesen más volt a karjaimban tartani. Az első szerelem volt a mienk, amit soha sem fogok elfelejteni, de újra mi már soha sem fogunk összejönni. Nagyon nehéz volt az elválás, de mind a ketten túltettük magunkat rajta, azt hiszem. Legalább is én igen, de azt nem tudom, hogy neki volt e pasija utánam.

- Boldog szülinapot nagyfiú! – simított végig az államon közben pedig mélyen a szemembe nézett. Nem értem miért tette, engem már nem tud elvarázsolni. Miért van az, hogy az Ő arca helyett is Sophiáét látom?

- Köszönöm! – pirultam tekintettem le a cipőmre, és léptem egy lépést hátra. – Mi újság veled? Hogy megy a tánc? – érdeklődtem miközben a szakállamat kezdtem vakargatni. Mostanában mániámmá vált. Elég hülyén nézhetek ki, szerintem le kellene szoknom róla.

- Minden szuper. Végre egyenesbe jött az életem, egyre több fellépésem van, amikből szinte ki sem látok. Ennyiből viszont rossz, hogy nincs időm szórakozni. Na és veletek? Hallottam elindult a WWA turné, és azt is, hogy szakítottatok Sophiával. Sajnálom – csodálkoztam volna, ha nem hallja a hírt.

- Igen sajna, de ez van, el kell fogadnom a döntését, akár mennyire is fáj! – hajtottam le a fejemet szomorúan és nem akartam megint a csalódásra gondolni. Miért kezdjem megint belülről emészteni magamat? Nincs hozzá kedvem, se ahhoz, hogy elméleteket gyártsak. Utálom, ha valami fáj, de legfőképpen azt, hogy ha belül fáj.

- Ne haragudj drágám, de nekünk sietni kell – törte meg a csendet El és mind a ketten ránéztünk. Még is hova akar menni? Még csak este 7 óra van, világos van, én nem akarok haza menni és poshadni egyedül abban a nagy házban egyedül.

- Megértem. Vigyázzatok magatokra, neked pedig még egyszer boldog szülinapot! – túrt bele a hajamba és ismét megölelt. Elre kacsintott egyet, adott neki 2 puszit és már mentünk is tovább.
El sem hiszem, hogy találkoztam vele. Mennyi volt ennek az esélye, hogy látom még egyszer valaha az életben? Vagy ezt esetleg Eleanor szervezte össze? Bár nem hiszem.

///

Szomorúan néztem ki a kocsi ablakán, mikor megpillantottam a villát. Nem akartam bemenni, és egyedül lenni. Úgy is csak a tv-t bámultam volna, kajával a kezemben és búslakodtam volna, hogy a szülinapomon mindenki egyedül hagyott. Vajon mind ezt azért kapom, mert Harryvel ellenséges voltam? Ezt biztosan a Sors, vagy a karma akarta.

- Akkor ti mikor is indultok Louissal? – kérdeztem Elt, miközben a sötét házban botorkáltam. Választ azonban nem kaptam, helyette a villany felkapcsolódott és egy tucat ember ugrott elő azt kiabálva, hogy, Boldog születésnapot. Meglepve álltam a nappali közepén és végig tekintettem a sok emberen. Ők mit keresnek itt? Nem úgy volt, hogy mindenki elutazott?

- Boldog szülinapot haver! – jött közelebb hozzám Louis és Niall. Hát persze, csak Ők ketten vannak itt. Harry és Zayn nincsenek. Nekik túlságosan is fontos dolguk van ahhoz, hogy velem ünnepeljék a születésnapomat. – Gyere, kezdjük a tortával! – tolt Niall egy hatalmas Batman torta felé. Szinte meg sem tudtam szólalni, csak álltam és néztem ki a fejemből. Hogy is lehetne ez boldog születésnap? Nincs itt a másik két legjobb barátom, és a barátnőm is a születésnapom előtti napon dobott ki. Szép ajándék igaz? Semmi kedvem ünnepelni. Talán a legjobb lenne, ha leinnám szépen magamat, és akkor megint nem emlékeznék semmire sem.

- Kívánj valamit nagyfiú! – suttogta Eleanor a fülembe és a 21 darab gyertya felé tekintett, amik előttem voltak. A tüdőmbe tartott levegőt a gyertyákra fújtam, amik mind kialudtak. Az emberek hatalmas tapsolásba kezdtek, én pedig kívántam.

„Bárcsak mindent újra kezdhetnék!” – gondolatban tökéletesnek tűnt. Milyen szép is volna vissza menni az időben.

- Hullócsillag! – kiabált fel Niall az ablaknál, és erre mindenki oda tömörült. Szomorúan éreztem, hogy a telefonom zsebemben rezeg. Mikor kiemeltem, Sophia mosolygós arcát pillantottam meg rajta, ami azt jelenti, hogy Ő hív engem.

- Szia! – szóltam bele a zöld gomb megnyomása után. Féltem, hogy mit akar mondani. Féltem, hogy esetleg csak annyit akar, hogy menjek át a nála maradt cuccaimért.

- Szia. Boldog születésnapot! – hangján hallatszott, hogy mosolyog, viszont azt is, hogy nem sokára sír. Azonban ezzel nem nagyon volt egyedül. Éreztem, ahogyan elszorul a torkom, és a sírás kerülget engem is. – Remélem, már bulizol!

- Nélküled semmi sem ugyanolyan! – mondtam ki keményen a szavakat. A bal kezem ökölbe szorult, és legszívesebben bele is vágtam volna valamibe, de sajna nem volt a közelemben semmilyen olyan tárgy, amit ütni lehetett volna.

- Te is hiányzol nekem, de jobb lesz ez így mindenkinek. Most pedig tegyük le rendben? Nem akarom, hogy még rosszabb legyen, tudom, hogy nehéz, de erősnek kell lenned! Kérlek! – hangja könyörgő volt, és tudtam melyik válaszra vár. Azt akarja, hogy felejtsem el, ami lehetetlen, de ha hazudok neki, akkor talán most megnyugszik az Ő lelke egy picit.

- Rendben. Szia Sophia!

- Szia Liam! – a vonalat bontotta, de én perceken keresztül is csak a nevét nézegettem, és a képet mellette, ami megjelent. Elvesztettem végleg. Most már tényleg mindent vissza akarok csinálni, mi lett volna, ha nem leszek 1D tag, akkor még mindig együtt lennénk.
Vissza akarok menni, 4 évvel ez előttig, és mindent elkezdeni előröl….