Tizenkettedik

Zayn szemszöge

Egy széken ültem és a telefonomat bámultam, aminek háttere menyasszonyom volt. Vagy is jobban mondva egy számomra ismeretlen nő, aki még nem híres és nem is ismer engem. Ebben az időben még semmi közünk sincs egymáshoz, majd maximum másfél év múlva fogom megismerni, randira hívni és beleszeretni.
Azonban nekem már most hiányzik a nevetése, a csókja és mindent amit benne szeretek. És, hát amit szeretek benne, az leírhatatlan, mert Ő tökéletes.
A fiatalkori énemet Zaynster-nek neveztem el. A szüleim pedig Jawadd-nak szólítanak. Nem tudják ki vagyok és egyszerűen ezt nem tudom felfogni. Annyira hihetetlen ez, fogalmunk sincs a srácokkal, hogy mit tegyünk és ez a legrosszabb. Liam szerintem meg kell várnunk, míg a srácok el nem jutnak a negyedik 1D évfordulóhoz. Ami viszont még nagyon messze van.
Nem tudtam aludni, de nem is akartam, hiszen lassan amúgy is fel kell kelni, hogy elinduljunk. Zaynster az ágyában aludt és én már úgy éreztem, jobb lenne ha felkelne. Számára is nehéz volt felfogni, hogy én a jövőből jöttem, és mikor mesélni akartam neki az egész elkövetkezendő életéről a fejem szinte szét akart robbanni. Egy szörnyű érzés nyilallt bele, és addig el sem múlt amíg a gondolatot el nem űztem az agyamból. Tehát inkább nem meséltem neki semmit, csak azt, hogy hatalmas jövő áll előtte és ebből meg is értette nagyjából a dolgokat.
- Zaynster! - érintettem meg a vállát az ágyban fekvő fiúnak, aki morgott egyet és közben a másik oldalára fordult, majd elmotyogott egy "Hagyj békén anyut,, és tovább szuszogott. Ez így nem lesz jó, mivel ha nem kel fel, akkor nem jut be az 1D-be és akkor mi velünk mi lesz? - Kelj fel! - rángattam meg immáron erősebben és nem hagytam, hogy vissza aludjon. A takarót lerántottam róla és ledobtam a földre.
- Semmi kedvem menni, úgy sem sikerülne. Hagyj aludni, nem megyek sehova sem! - mondta duzzogósan és a hasára fordult, arcát pedig a párnájába temette. Ezt én is megcsináltam, csak éppen engem anya úgy kirángatott az ágyból, hogy haj sem maradt a fejemen. Azt mondta, hogy ha nem megyek el, akkor soha többet nem énekelhetek, és minden olyan hangszert elvesz, ami a szívemhez nőt. Sőt, még azt is mondta, hogy bezárat egy kollégiumba és csak karácsonykor, meg a szülinapomkor mehetek haza.És hát én természetesen amint meghallottam ezeket az érveket, abban a pillanatban öltözni kezdtem és jeleztem anyának, hogy indulhatunk. Akkor még azt hittem, hogy hülyeség volt elmennem, de ma már hálát adok az égnek és persze anya fenyegető képességének, hogy elmentem. Mi lett volna, ha nem vagyok ott? Szerintem életem végéig bántam volna, hogy látom a One Directiont nélkülem.
- Gyerek, én olyan seggbegatyát adok, ha most nem kelsz föl! - ordítottam el magam, és már csak azt vettem észre, hogy Zaynster az ágy másik végénél áll és az alsógatyáját szorongatja. Tudtam én, hogy ez hatni fog, kiskoromban annyit kaptam a nővéremtől, hogy egy életre nem fogom elfelejteni.
- Meg ne próbáld! - fenyegetett mutatóujjával és bosszúsan nézett rám. Jaj, most komolyan azt hiszi, hogy erősebb lehet nálam. Mert nem!
- Nem kell próbálni, elsőre is menni fog! - mondom fennhangon és rátámadok. Már csak annyi a probléma, hogy anya éppen akkor nyitja ki az ajtót és néz ránk nagy szemekkel, mikor Zaynster hasán ülök és csikálom. Gondolom elég sokkoló lehetett neki két fiút így látni, de ez van.
- Örülök, hogy korán reggel már ilyen vidámak vagytok! - lépett az ágyhoz mosolyogva és egy inget tett le rá, majd folytatta. - Remélem a meghallgatáson is ilyen leszel, édesem! - nézett Zaynsterre, majd vidáman távozott is a szobából. Na igen, a meghallgatás. Én félek. Félek, hogy valami nem úgy fog alakulni, ahogy kellene és akkor örökre eltűnhetünk a srácokkal.
Én már ösztönösen szálltam ki a kocsiból és indultam meg a hatalmas sor felé, azonban a többiek bátortalanul követtek.
- Jawadd, te honnan tudod merre kell menni? - kérdezi kíváncsian Waliyha, miközben hatalmas szemekkel pislogott felém. Na, igen. Belém esett ebben a két napban, amit együtt töltöttünk. És nem tudom miért. Hát, nem veszi észre, hogy hasonlítok Zaynsterre? Jó, mondjuk nem lenne a legjobb, ha valaki is rájönne, hogy egyek vagyunk. Azonban Waliyha közeledése nagyon zavar és fájdalmat sem akarok neki okozni, mivel a húgom és mindent megtennék azért, hogy ne legyen szomorú. Tehát csak tűrnöm kell.
- Még 16 évesen én is jelentkeztem egyszer! - mondom zsebre tett kezekkel és mindenki hatalmas szemekkel néz rám, kivéve Zaynstert. - El is jutottam a mentorok házáig, de akkor kiestem, és még mellettem négy barátom is. A világ legjobb fejei, szinte testvérek vagyunk és be is utaztuk már a világot együtt! - mondom büszkén és próbálok semmi olyat sem mondani, ami esetleg a sztárságra utalna.
- És most hol vannak a barátaid? - kérdezi gyanakvón anya és kezeit a mellkasán összekulcsolja.
- Igazából már 1 hónapja abba hagytuk az utazgatást. Itt vagyok Londonban és Zayn énektanára vagyok. Mindenki haza ment és új életet akarunk kezdeni! - mondom szomorúságot tettetve, így legalább látom az arcán, hogy megenyhül és nem néz rám olyan szigorúan.
- Összevesztetek igaz? - kérdezi miközben közelebb lép és óvatosan végig simítja a karomat. Annyira jól esik ez a gesztusa, hogy az agyam átkapcsol és hazudozni akarok majd. Muszáj. Hiányzik az anyám, aki folyamatosan aggódik értem, és aki szeret. Aki nem hagyja, hogy reggelente úgy induljak el világot látni, hogy nem olvastam el az üzenetét, amit küldött nekem. Aki minden nap elhajtogatja, hogy szeret, amit néha unok, de még is hiányzik.
És én most is arra vágyok, hogy megöleljen, és ha kell akkor hazudok neki. Mert tudom milyen, és ha egy szegény egyedül maradt gyereket lát, akkor megesik rajta a szíve és meg akarja vigasztalni.
- Igen. Elég durván, és mivel a szüleim már hallani sem akarnak rólam, most egyedül tengetem napjaimat! - mondom szomorúan és itt nála már elszakadt a húr és a nyakamba veti magát. Szemeim automatikusan csukódnak le, és teszem kezeimet a derekára. Nem érdekel, hogy apa hatalmas szemekkel bámul ránk, vagy az hogy Zaynster a fejét üti az öklével. Semmi sem érdekel, csak hogy végre kaptam egy anyai ölelést, ami már hónapok óta hiányzott. Ez most mindennél fontosabb volt számomra.